Nyóz lej doamna

Jött a vizes ember. Tudtuk, hogy jönni fog, de nem vártuk. Nagyon nem. Reggeltől ő volt a téma, ma kell jöjjön, le fogja olvasni az órát. Le kell másszon az aknába, a múltkor is morgott. Na de hát mind moroghat, mért nem született grófnak, akkor nem kéne aknákba mászkáljon és órát olvasson. Vagy tanulhatott volna más szakmát, ha már annyira derogál neki a vízóra olvasás.
Átjött a szomszédasszony.
– Maga már feltette az ebédet? Mit főz, nekem semmi ötletem sincs, igaz az se nagyon amit főzzek. Na mindegy, hátranézek a kertbe, szedek egy kis paradicsomot, paprikát, összeütök egy kis rizses-lecsót, azt az uram is szereti. Na magánál már volt a vizes ember? Franc, még nálunk se járt, de hát jöhet, a nincsből nehéz lesz kifizetni. A maga ura se kapta még meg a fizetésit, jajistenem, hát a mi nyugdíjunk se jött, bezzeg a postásnak nem sietős, érdekli is azt a mi bajunk – sápítozott. Na lelkem megyek, mindjárt itt az uram s még seholse tartok, meg hát ha idetéved a vizes, tudja, senki sincs otthon…
Csörgés csattogás az udvaron, rövid szitkozódás, újabb csörgés. Megjött a vizes, leolvasta az órát.
Nagyi a varrógépe előtt ül, dudorászik, varr. Én a sezlon tetején lábam lógatom és figyelek. Bejön, megáll a konyha közepén. Morcos képpel fogai közt kiszűr egy jónapotot és várja, hogy nagyi ráfigyeljen.
– Üljön le jóember, az asztalnál könnyebb írni.
Kihúzza a hokedlit, leül, a tintaceruzáját megnyalja és a betűket nagy suta kezével komótosan egyenként egymáshoz biggyesztve megírja a cetlit majd nagyi kezébe nyomja:
– Nyóz* lej lesz doamna**.
Nagyi elveszi a fecnit, ránéz, majd a nagy morcos ember szemébe nézve nyugodtan ennyit mond: nincs. A nincs felrepült a levegőbe, megpördült, majd Damoklész kardjaként megáll nagyi és a vizes ember között. A nagy morcos ember szeme elkerekedik:
– Nincs nyóz lej doamna?
– Nincs jóember, ha volna mondanám, de nincs. Túl hamar jött, még nem ért haza az uram munkából, ma kap pénzt, minek sietett annyira.
– Csak nyóz lej – morog a vizes.
Nagyi kinyitott tenyerét az orra alá dugja:
– Jóember, húzzon ki innen egy szőrszálat ha tud, nalátja nem tud mert nincs, nyóz lej sincs. De tudja mit, most lett kész a lucskoskáposztám, üljön le, egyen egy tányérral, biztos éhes, jól fog esni.
Jámbor egyszerűséggel visszatereli a nagy morcos vizes embert az asztalhoz, hellyel kínálja. Elővesz egy jó nagy mélytányért, telemeri a sparhert szélére húzott piros fazékból és szelíden leteszi a morcos vizes ember elé. Mellére fogja a kenyeret, kanyarít belőle egy karéjjal, majd még eggyel és leteszi a tányér mellé:
– Egyen jóember, ne restellje, nem sajnálom.
A kamrából előkerül a tejföl is:
– Tegyen bele bőven, úgy finom.
A morcos vizes ember lassan, időnként megfújva a gőzölgő lucskos káposztát szürcsölve, hogy száját meg ne égesse elkezd enni. Minden kanálnál egyre békésebbé válik az arca, a végén egy kenyérdarabkával kitöröli a tányért, elégedettség terült el ábrázatán.
– Jóember, amikor erre jár lépjen be a pénzéért.
– Jól van doamna, ráér az, csak nyóz lej, majd legközelebb ideadja.
Megköszöni a tál ételt és távozik. Teljesen más emberként megy el, morcosságát elfelejtve, mint akit kicseréltek.
– Na látod, jegyezd meg egy életre, éhes emberrel nem lehet tárgyalni – mosolyog rám nagyi, miközben terítjük az asztalt ebédhez, mert dudált a gyár – mindjárt érkezik haza munkából nagytata és biztos ő is éhes…

*lej = Romániában használatos pénznem
** doamna = asszonyom (román nyelvből átvett megszólítás)

Örömünkre szolgál, hogy olyan élvezettel olvasol minket, mint amilyen szeretettel mi írjuk bejegyzéseinket.

Ha a cikkeink kapcsán gondolat ébredt benned, oszd meg velünk alább hozzászólásban. Látogass meg minket a Szénafüvek Családi Manufaktúra honlapján, de szívesen látunk a gyógynövényes tönköly- és sópárnáink  Szénafüvek Párnamanufaktúra Facebook oldalán is.