Márciuska – a tavaszváró amulett

fotó: wildeblueworld

A tavaszt sem siettetni, sem akadályozni nem lehet, de áhítva vágyni rá igen. Januárban huncutul megmutatta magát, még futni is kicsalogatott a szabadba, de most újra vacogósan várom az érkezését. A tél múlásának gyerekkorom óta megvannak a fokozatai.

Lelkem kitavaszodásának egyik állomása március első napja, a Márciuska ünnepe (románul martisor), amely a román és a bolgár néphagyományokban egyaránt jelen van.

Március 1-jét a tavasz első napjának tekintik. Ilyenkor márciuskát, azaz egy piros-fehér zsinóron lógó medált, hóvirágot, patkót, érmet, ibolyát vagy szívet ábrázoló szimbólumot ajándékoznak a fiúk a lányoknak, férfiak a nőknek, régebben hóvirág, napjainkban egy szál virág kíséretében. A márciuskát a lányok és asszonyok a kabátjukra, ruhájukra kitűzve, az óraszíjukra rákötve vagy valamilyen módon magukra aggatva viselték. A néphagyomány szerint a március elsején felvett márciuskát a kakukk megszólalásáig, a cseresznye virágzásáig vagy a fecskék érkeztéig kell hordani. Ezután a virágos ágra kell kötni, ahol a levelek lehullásáig kell tartani, hogy szerencsét hozzon egész évben.

Erdélyben nemzetiségre való tekintet nélkül ünnepeltük a tavasz első napját ezzel a kedves, játékos szimbólummal. Büszkén viseltük és versenyeztünk, hogy kinek a márciuskája szebb, kit melyik fiú tisztelt meg márciuskával.

A megújulás, a tavasz, a szeretet és az ébredő szerelem jelképe lett ez a kedves kitűző, ami piros-fehér sodort zsinórból kötött masnira fűzött szerencsehozó amulettből áll szimbolizálva a tavasz (piros) és tél (fehér), nő és férfi összefonódását.

A többi ünnephez hasonlóan a márciuskára is reagált a kereskedelem. Február utolsó napjaiban a virágárusok standjai a különféle piros-fehér zsinóros díszített tárgyakkal telnek meg. Van aki csak egy szál virágot ajándékoz a szimbolikus zsinórral átkötve, de az ékszerboltokban elérhetőek már a swarowski kristályos márciuskák is.

Mindamellett, hogy ez a bennem nosztalgiát ébresztő gyermekkori kedves szokás elfogulttá tesz, úgy gondolom, hogy bármelyik kultúrába beilleszthető,  szerethető tavaszköszöntő gesztus márciuskát adni vagy kapni.   

Címkék: , , , , ,

 

Örömünkre szolgál, hogy olyan élvezettel olvasol minket, mint amilyen szeretettel mi írjuk bejegyzéseinket.

Ha a cikkeink kapcsán gondolat ébredt benned, oszd meg velünk alább hozzászólásban. Látogass meg minket a Szénafüvek Családi Manufaktúra honlapján, de szívesen látunk a gyógynövényes tönköly- és sópárnáink  Szénafüvek Párnamanufaktúra Facebook oldalán is. 

 

Tovább a blogra »