Arra gondoltunk, összegezzük, mely cikkeinket szerettétek legjobban 2020-ban! Sok-sok téma elfért ebben, és – figyelem 🙂 – nem a like-szám, hanem a valódi olvasottság alapján választottuk ki a cikkeket. A sorrend nem rangsor szerinti, hanem az időben megyünk előre. Kellemes olvasást és visszaolvasást!
Annyit foglalkozunk az alvással, olyan sok mindent tudunk róla, olyan sok tippünk és elképzelésünk van… De mit tud és gondol róla a világ? Milyen érdekes kutatások láttak már napvilágot róla? És milyen magával ragadó idézetek foglalkoznak vele? Ezt szedtük elő 2020 januárjában.
Egyáltalán nem célunk, hogy megmondóember-szerepkörbe lépjünk, de nagyon szeretünk gondolatokat ébreszteni, örömet szerezni, segíteni abban, hogy az olvasóink, vásárlóink még jobb életet élhessenek. Ezért is kerültek elő szintén még január folyamán a mesék, illetve a meseolvasás értelme, ereje, hatásai.
Ugorva kicsit az időben, nyáron nagyon-nagyon szerettétek minden, gyógynövényekkel kapcsolatos tippünket és tanácsunkat. Több rekord olvasottságú cikkünk is volt ebben a témában. Ehhez a bejegyzéshez azért érdemes hozzáfűzni azt is, hogy nemcsak nyárra jelentenek fantasztikus választást a benne szereplő gyógynövények, hanem a nyár felidézésére is… Például ezekben a hideg, borongós, ünnep utáni napokban.
Sokaknak, sőt, egyre többeknek van otthon házi gyógynövényes szekrénye, polca, és ezzel a szintén népszerű írásunkkal igyekeztünk segíteni, mi minden kapjon benne / rajta helyet. Népszerűség, felhasználhatóság alapján szelektáltunk, hogy végül egy kompkat, hasznos gyógynövénytárral lehess gazdagabb.
A karanténos idők mindenkit arra késztettek, hogy nyissanak más tevékenységek felé is, mint korábban. Amin eddig csak úgy át lehetett robogni, amellett 2020 megtanította, hogy lassítsunk le. Olyanok sütnek kenyeret, akikről sose gondolta volna az ember, ahogy a kertbe is kimerészkedtek egyre többen – ha már máshova kockázatos volt menni… Mi is segítettünk néhány tippel, hogy mihez érdemes kezdened életkortól függetlenül, ha vágysz néhány boldog percre, vagy még inkább, órára hétről-hétre!
Ez egy folyamatosan visszetérő téma, hiszen annyi fals tipp jön szembe az emberrel az internet bugyraiban, hogy nem győzi megtalálni a valóban hiteleset. Mi, az alvás szakértőiként kötelességünknek érezzük, hogy mindig foglalkozzunk a pihentető szunyókálás témájával, és mindig ellássunk valóban hatékony tippekkel ezügyben. Segíteni akarunk azon túl is, hogy cseréld Szénafüvek párnára a toll- vagy szintetikus párnádat. Ha itt az idő a váltásra, nézz körbe az alvópárnáink közt!
2020 nagy győztesei nem vitás, hogy az otthonok voltak. Dekoráltuk, szépítettük, alakítottuk, csinosítottuk őket, hiszen az időnk nagyobb részét bennük töltöttük. Így hát, mi is igyekeztünk olyan tippekkel segíteni, amelyek nem kerülnek egy vagyonba, viszont kellemes hangulatot visznek mindenki otthonába – ez a cikk kifejezetten az őszi stílusra ment rá, hiszen ősszel is írodott.
Még egy lakásdekor-cikk: a hyggének, azaz a dán nyugalomnak egy teljes hetet szenteltünk, és minden platformon, ahol jelen vagyunk, a hyggelig stílussal, a dánok letisztult békéjének vizsgálatával foglalkoztunk. Hogyan csempészheted be Te is a hygge varázsát az otthonodba? Olvasd vissza a cikket, és megtudod!
5 +1 dolog, amit a vírushelyzet káros mentális hatásai ellen tehetsz
Bár a mélyebb, lelkisebb témák mindig kevésbé olvasottak, hiszen időt kell szánni az információk befogadására, és tudjuk, hogy abból senkinek sincs sok… Ezt a cikket mégis nagyon-nagyon-nagyon szerettétek. Örülünk, hogy pont jól és jókor találtuk el, mire is van szükségetek november végén. Bízunk benne, hogy ez az időzítési képességünk 2021-re is megmarad, és továbbra érdekes, aktuális témákkal szolgálhatunk majd ki Benneteket.
A Caféblogon olvastál minket?
2021. január 1-jétől a Caféblog megszűnik, mint blogfelület, csak tárhelyszolgáltató marad. Így ezen a felületen, ahonnan a cikkeket is linkeltük, tudod elérni a blogunkat, és minden friss bejegyzés is ide kerül majd fel. A gyűjtőfelületet ITT találod.
Örömünkre szolgál, hogy olyan élvezettel olvasol minket, mint amilyen szeretettel mi írjuk bejegyzéseinket.
Ha a cikkeink kapcsán gondolat ébredt benned, oszd meg velünk alább hozzászólásban. Látogass meg minket a Szénafüvek Családi Manufaktúra honlapján, de szívesen látunk a gyógynövényes tönköly- és sópárnáink Szénafüvek Párnamanufaktúra Facebook oldalán is.