„…Emma már 6-kor kukorékol, mire én kikászálódom, lényegében leél egy fél napot szombat reggelente…” – mesélte Dávid a bátyjának, amikor együtt mentek edzésre. „Ő igazi pacsirta. Én meg… Született bagoly vagyok.”
Gyerekként még mindenki inkább pacsirta, a bagoly kronotípus a kamaszkor környékén bukkan elő. Utána pedig fiatal felnőttkorra dől el, kiből melyik „madár” lesz, megmarad-e bagolynak, vagy „visszaváltozik” pacsirtává. A mindennapok elvárásai egyébként képesek torzításra is, például a bagoly a koránkelés kötelességét megszokva nem tudja, hogy huhogna, ha lenne választása.
„Dávid, te nem született bagoly, hanem született művész vagy szerintem…” – reagált Endre, a báty.
Konkrét tudományos bizonyítékok nincsenek rá, ez csak „amolyan állítólagos” információ, hogy míg a pacsirta kronotípusú emberek kimondottan reál-aggyal rendelkeznek, a baglyok inkább kreatív művészlelkek. Adottságok helyett erre sokkal helytállóbb magyarázat, hogy az alkotás és az éjszakai élet jobban megfér egymással, így inkább az ember alkalmazkodik egy, a tehetségének megfelelő ritmushoz. Ugyancsak az eredeti feltevésre cáfol rá az is, hogy számtalan informatikában tevékenykedő, kifejezetten „jó matekos” típus szeret inkább éjszaka dolgozni.
„Sokszor érzem azt, hogy Emma megvet, amiért >>döglök<< 11-ig az ágyban hétvégén, de mit tegyek, ha akkor tudom végre kialudni magam?”
A társadalmunk egyáltalán nem alkalmazkodó a baglyok felé, kifejezetten a pacsirta kronotípusra rendezkedett be. Vegyük csak alapul az iskolarendszert, vagy a hivatalok nyitvatartási idejét… Minden reggelre időzített. Kedvező helyzetük miatt a pacsirták „jogot formáltak” arra, hogy magukat feljebb helyezzék, elég csak a „sikeres emberek titkai” típusú cikkekre gondolni, ahol a koránkelés mindig fontos előny…
Pedig ez egyáltalán nincs így. Bár a baglyok az iskolában rosszabbul teljesítenek és kiegyensúlyozatlanabbak is, hiszen nem aktívak reggel 8 és dél között, kötelezettségektől függetlenül inkább rájuk jellemző az egy adott dologban kiemelkedő teljesítmény, akár zsenialitás. Ez annak köszönhető, hogy ők a nappali „muszáj” helyett egy választott területbe tudják fektetni az aktív óráikat. (Viszont általában elég kialvatlanok.)
„Figyelj, már Dávid… Anyu mondta, hogy adjam ezt oda. Tök ciki, meg nem is értem, de… egy pszichológus száma. Szerinte túl sok cigit szívsz, meg depressziósnak is gondol.”
Ez sajnos nem tévhit, valóban találtak összefüggést a szenvedélybetegségek, illetve a depresszió fokozott kialakulási esélyére baglyoknál, ez azonban nem a „beállítódásnak” köszönhető. Sokkal inkább az előző vázlatpontnak, hogy a világ a pacsirtákra rendezkedett be, és gyakran – akaratlanul is – előnyben részesíti őket, vagy ők saját magukat. Ez, illetve a csekélyebb mértékű alvás is hajlamosít mind a függősékre, pláne a koffein- és nikotinfüggőségre, mind pedig a depresszió kialakulására.
„Anyunak mondd meg, hogy nincsen semmi bajom. Csak már nem vagyok boldog Emmával, és gondolkodom, hogyan tudnám megbeszélni vele bántás nélkül, hogy ennek vége.”
Kutatások eredménye, és a mindennapokban is megfigyelhető összefüggés, hogy a bagoly + pacsirta párkapcsolatok ritkán működnek jól. Ez viszont nem a kelés-fekvés ritmusnak köszönhető, hanem a különböző napszakokra eső szexuális aktivitásnak. Sőt, a baglyok libidója általában véve magasabb, több partnert fogyasztanak el az évek alatt, és jóval alacsonyabb bennük a családalapításra való szándék – ezek már inkább tekinthetők válóoknak, mint a késő esti huhogás vagy kora reggeli csiripelés.
Akár éjjel, akár nappal vagy aktív, a minőségi alvás Neked is jár. Manufaktúránk gyógynövényes párnái ehhez segítenek hozzá, február folyamán ráadásul különleges akcióval várunk. Láttad már? www.szenafuvek.hu
Örömünkre szolgál, hogy olyan élvezettel olvasol minket, mint amilyen szeretettel mi írjuk bejegyzéseinket.
Ha a cikkeink kapcsán gondolat ébredt benned, oszd meg velünk alább hozzászólásban. Látogass meg minket a Szénafüvek Családi Manufaktúra honlapján, de szívesen látunk a gyógynövényes tönköly- és sópárnáink Szénafüvek Párnamanufaktúra Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: