KOS
A Kos némiképp erőszaKOS. Ha bújhatnékja van álmában, annak a vele fekvő issza meg a levét: ágyról leszorítós, ide-oda rúgós, paplanelcsenő típus. Ráadásul, főleg az álmatagabb jegyek örömére, mivel nagyon energikus, későn fekszik, korán kel, és szívesen dönt a körülötte élők alvásigényéről is. „Ideje élni, az élet meg odakint van, nem a szemhéjad mögött!” – Egy kedves Kos mondat korán reggelről.
Mivel érzékeny testrésze a fej, migrén ellen jó, ha van a hűtőben egy sópárnája; alváshoz pedig közepes méretű, lelkületéhez passzoló színű gyógynövényes pihenőpárnát ajánlunk.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
BIKA
A Bika a „problémáimat inkább átalszom” habitusú jegyek egyike. Ha tehetné, fél életét az ágyban töltené, olykor alvással, máskor evéssel, ha meg egyikkel sem, akkor ungabungával. Alvópartnerként kellemes, ám néhány jegyből kihozhatja az aggódó felet: sokszor felmerül a kérdés, él-e még a Bika egyáltalán, olyan mélyen tud aludni. Szívesen szunyókál egyet délután is, ha megteheti.
Imádja a kézműves termékeket, meg eleve mindent, ami „természetes luxust” jelent, és jó hozzáérni. Nem kertelünk: minden Szénafüvek párnánk Bika-kompatibilis!
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
IKREK
Aki álmában is beszél! Az Ikrek lételeme a kommunikáció, és még akkor sem szívesen áll le vele, ha álomba szenderült. Imád tévére, zenére elaludni, és első dolga ébredés után, hogy információt szerezzen. Aktivitása határtalan, ha nem beszél, simán kocog is alvás közben. Álmai jellemzően élénkek, és hajlamos elaludni a vállát, karjait, ilyenkor „bénultság érzésre”, zsibbadásra ébred.
Olyan párna javasolt neki, ami kényelmes, „ölelhető”, inkább teltebb formájú. A Szénafüvek nagyméretű alvópárnáival nem lőhet mellé, ráadásul a nyugtató hatású gyógynövények kissé izgága természetére is jótékony hatást gyakorolnak.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
RÁK
Az érzékeny Rák kifejezetten fogékony a csillagállásokra, nem éppen jó alvó. Aggódós természete miatt sokszor nehezen alszik el, könnyen felébred, teliholdkor és újholdkor ez az állapot fokozódik, hiszen uralkodó bolygója nem hagyja nyugodni. Valódi hangulatemberként érzelmei is befolyásolják alvásminőségét: ha minden rendben van vele és szeretteivel, hétalvó, ha nem, akkor 3-4 órát is nehezen hoz össze, és inkább azon ügyködik, hogy mindenki problémáit megoldja.
Mivel rajong a természetes, „érzelemmel töltött” termékekért, párnája is különleges gondoskodásról kell, hogy tanúbizonyságot tegyen. Egy rusztikus mintájú közepes pihenőpárna átható gyógynövényillattal mindent megtestesít számára, ami az otthon nyugalmát jelenti.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
OROSZLÁN
Az Oroszlán nem kifejezetten jó hálótárs, hiszen büszkén terpeszkedik el egy 200×200-as ágyban is. Minden párnát magáénak akar, ahogy a paplant is előszeretettel kobozza el partnerétől. Egyébként mély és jó alvó, sőt, szeret is aludni: reggel sokáig lustálkodik, ami esetében nemcsak pihenési, hanem hiúsági kérdés is. Nem egyszer délután is lefekszik szundikálni, hiszen a király(nő)i külső általában egy puha, meleg takaró alatt dorombolni vágyó házimacskát is magában rejt.
Magas minőség, sok, stílusos párnák, selymes anyagok, ragyogó árnyalatok: ilyen az Oroszlán ágya. Egy közepes és egy nagyméretű pihenőpárna mindenképp ajánlott neki, amiknek hála nemcsak még jobban alszik majd, de szebbnek is érzi majd magát.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
SZŰZ
Munkaközpontú, letisztult, néha kissé merev személyiségként az alvás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, hiszen ebben az időben akár valami hasznosat is tehetne… Szeret terv szerint élni, kiválóan alkalmazkodik a keretekhez, éppen ezért, gyakran használ alvásmérő, alvástervező programokat. Ettől függetlenül, az állandó gondolkodás és helyzetelemzés miatt a legrosszabb alvók közé tartozik.
Van persze, ami őt is megnyugtatja: természetes, letisztult termékeket kedvelő jegyként egy tiszta árnyalatú, közepes méretű pihenőpárna hosszú távon is társa lehet, és segíthet neki a hatékonyabb, sikeresebb ellazulásban.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
MÉRLEG
Valljuk be őszintén, a Mérleg egy kissé lustácska jegy. Szereti élvezni az életet, és annak könnyebbik végén helyet foglalni, amiben természetesen az alvás is kiemelt szerepet élvez. Mivel a leghiúbb jegyek egyike, alvás előtt szabályos szépségápolási rituálékon megy végig, arc- és testápolással, fésülködéssel. Majd igazi hercegkisasszonyként helyezkedik el (nem ritkán baldachinos) ágyában, és már álom is jött a szemére, szinte azonnal: békében és nyugalomban tölt el 8-9 órát is egy pózban.
Számára nem megnyugtatás miatt szükséges a gyógynövényes párna, hanem, mert szép, különleges, jó az illata, és neki is segít, hogy természetesen szépre aludja magát – ebben legjobb társa a nagyméretű pihenőpárna lehet.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
SKORPIÓ
A Skorpió szeretne aludni, ennek ellenére nem igazán tud, előszeretettel lovalja magát bele a nap eseményeibe, és forral különféle terveket magában. Itt persze nemcsak bosszúra kell gondolni: nagyon eltökélt, erős akaratú típus, aki bármit megtenne, hogy elérje a céljait, vagy épp segítse azokat, akik számára fontosak. Ha tud aludni, gyakran, erősen álmodik, sokszor elhunyt szeretteivel is, mivel fogékony az árnyékvilágra.
Hogy „fellélegezhessen”, egy sópárna mindenképp hasznos választás számára, emellé pedig egy közepes méretű pihenőpárna is segítség lehet a nyugodtabb alvás elérésében.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
NYILAS
Imád és sokáig is tud aludni, viszont inkább bagoly típus. Az éjszaka számára az igazi „otthon”, akár bulizásról, akár munkáról van szó. Gyakran álmodozik ilyenkor, néhány Nyilas pedig, aki megteheti, ilyenkor áll neki dolgozni. Sorozatokat is szívesen néz, ő az a tipikus eset, aki nem áll meg egy résznél, hanem az egész évadra kapásból kíváncsi, ha beszippantja egy történet. Problémái elől hajlamos az alvásba menekülni, abban a reményben, hogy reggelre minden szebb lesz majd.
Mivel rajong az utazásért, és szíve szerint folyton jönne-menne, több számára fontos tárgynak kell hordozható méretűnek lennie. Jó, ha van egy kispárnája, aminek illata megnyugtatja izgatott természetét, egy nyakpárna pedig minden hosszú úton hűséges társa lesz.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
BAK
A Bak a programozott alvás híve, éppen ezért, szigorú napirendjében az alvás -tól-ig időtartama is előre meghatározott. Mivel alvásigénye alapvetően alacsony, ezért 5-6 órával ő már viszonylag fitten elvan, no meg, nem is szívesen száll ki hosszabb órákra a mókuskerékből: legnagyobb félelme ugyanis a kontrollvesztés, ami alvás közben ugyebár adott…
Összességében egészségtudatos, természetkedvelő jegyként fontos számára, hogy ellenőrzött minőségű, öko-bio termékek vegyék körül. Egy nagyméretű pihenőpárna segít neki, hogy az 5-6 óráját mélyebb, kiegyensúlyozottabb pihenéssel töltse.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
VÍZÖNTŐ
A különc Vízöntő mindent igyekszik másképp tenni, mint a nagy átlag: éjjel fent van, nappal alszik, és jaj annak, aki a napirendjébe bele szeretne szólni! Távol áll tőle mindenféle konvenció, a saját hagyományok megteremtésére esküszik. Ebben pedig az is benne van, hogy éjszaka tudományos cikkeket olvas, nagy beszélgetéseket folytat bagoly barátaival, majd napokra eltűnik a hegyekben kipihenni az életét, és kialudni azt, amit addig nem sikerült.
Párnák közül természetesen nem „klasszikus kollekcióból” ajánlunk neki, hanem a tönkölypelyva-töltetű ülőpárnák közül, amelyek kényelmet biztosítanak számára az éjjeli fentléthez akár földön ücsörgéssel is; egy sópárna pedig a szabadabb lélegzésben segít majd neki, ami levegős jegyként lételeme.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
HALAK
A zodiákus nagy álmodója az idealista beállítottságú Halak, aki szívesen kalandozik elalvás előtt különböző korokban, országokban, akár képek, filmek, akár a képzelete segítségével. Jó alvó, akit maximum a szülővé válás változtat meg, akkor éber aggódóvá alakul át. Alvásmennyiségét tekintve ő vezet a 12 jegy között, és ha valaki megkérdezi, miért alszik ennyit, simán rávágja: mert a való világnál szebbek az álmai!
Mivel fontos neki az alvás, ezért hálószobája is kiemelt figyelmet élvez. Ez a nyugalom és a szeretet szigete, puha textúrákkal, jó illatú párnákkal. Nem véletlen, hogy a nagyobb méretű Szénafüvek párnák közül, ideértve a díszpárnákat is, biztosan sok darab pihen nála, ő meg ratjuk!
Örömünkre szolgál, hogy olyan élvezettel olvasol minket, mint amilyen szeretettel mi írjuk bejegyzéseinket.
Ha a cikkeink kapcsán gondolat ébredt benned, oszd meg velünk alább hozzászólásban. Látogass meg minket a Szénafüvek Családi Manufaktúra honlapján, de szívesen látunk a gyógynövényes tönköly- és sópárnáink Szénafüvek Párnamanufaktúra Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: