Szénablogja

2020-as összegzésünk

Arra gondoltunk, összegezzük, mely cikkeinket szerettétek legjobban 2020-ban! Sok-sok téma elfért ebben, és – figyelem 🙂 – nem a like-szám, hanem a valódi olvasottság alapján választottuk ki a cikkeket. A sorrend nem rangsor szerinti, hanem az időben megyünk előre. Kellemes olvasást és visszaolvasást! Izgalmas + meglepő tények és idézetek az alvásról Annyit foglalkozunk az alvással,… Tovább »

5 +1 dolog, amit a vírushelyzet káros mentális hatásai ellen tehetsz

Egyre több helyen jön szembe, hogy a vírushelyzet lélekre és szellemre gyakorolt mentális hatásai már most megmutatkoznak. Veszélyes az, hogy sokat van az ember otthon, sokan magányosak, másoknak meg pont, hogy nem jut egy pillanatnyi egyedüllét sem. A félelem, a mindenféle szabályok betartása, a bizonytalanság pedig még inkább mélyítik a rossz érzéseket. Épp ezért, most… Tovább »

Hogyan engedd ki a gőzt munka után?

Ismerős a szó, hogy taposómalom? Akkor használjuk, amikor az élet nem más, mint végeláthatatlan feladatok fárasztó egymásutánja. Akkor viszont, ha ez áll fenn, a produktivitás idővel drasztikusan csökken, a folyamatos fáradtság pedig szellemi és fizikai kimerüléshez is vezet… De jó hír, hogy elkerülhető. Nézzük, hogyan! A szellemi munkát végzők agya nehezen kapcsol le, a fizikai… Tovább »

5 +1 dolog, amiért Te is örülhetsz az ősznek!

Öltöztesd a lelked őszbe, készülj fel a „hulló leveles” évszakra! Nézzük, mi mindenért jó, ha ideér, és hogyan tudod a legszebb színeiben látni. Az őszről sokáig mindenkinek az iskolakezdés jutott eszébe, aztán jött a felnőttkor, és már csak „a hőség megszűnése, a hideg beköszöntése” maradt meg. Aztán, akiknek gyerekei vannak, megint az ovi-suli miatt jegyzik… Tovább »

Így NEM lesz lapos a hátsód a sok üléstől

Otthon vagy, sokat ülsz? Kényelmetlenek a székek, hiszen nincs irodai „főnökfoteled” a home office-ban, és hol a konyhában, hol a kanapén ücsörögsz? Akkor itt az ideje egészségesebb üzemmódra kapcsolni, több okból is! Ha túl sokat ülsz, és pláne, rossz pozícióban, nem megfelelő ülő-alkalmatosságon teszed, akkor… laposodik a feneked, kijöhet az aranyered, fájhat a hátad, a… Tovább »

Mi valójában a tavaszi fáradtság?

Bár a mostani karanténos, otthonmaradós időkben pihenésből is lehetne több, visszajelzések alapján inkább a fordítottja érvényesül: a legtöbben fáradtabbak, mint egyébként. Ennek megvannak a maga okai, ezekről írunk most egy kicsit. Természetesen a hasznos tanácsokat sem hagyjuk ki, mit tudsz tenni, ha gyötör a tavaszi fáradtság! Általában a tavaszi fáradtságról… Mivel a téli időszakban az… Tovább »

Összezárva önmagaddal – hozhat bármi jót a karantén?

Nézzük egymást, ti is nézitek egymást, ők is nézik egymást. Aztán néha magamat nézem, meg talán te is, befelé figyelsz, keresve valamiféle középpontot… Útban a saját középpontod felé Minden jó értelemben vett spirituális tanítás azt mondja, a cél az, hogy bármilyen szörnyű helyzet adódik, megtanulj a középpontodban maradni. Szokás még lelki békének vagy kibillenthetetlen harmóniának… Tovább »

Összezárva a családdal: hogyan ne változz sárkánnyá?

A kényszer-összezártság nem a legjobb oldalát hozza elő az embereknek, kivéve akkor, ha titkon minden vágya ez volt valakinek. Ha nem is most, idővel a legtöbben komoly feszültséggel reagálnak egy ilyen helyzetre, amin az általános hírek sem javítanak. Viszont a békés együttélés, és mindenki lelki-szellemi épsége érdekében nem árt átgondolni, mégis, hogyan ne váljunk sárkánnyá?… Tovább »

Luxus pihentető hétvége szinte ingyen: hogyan csináld?

Pihenés, kikapcsolódás, egy kis luxus meg kényeztetés. Jól hangzik, ugye? Aztán a következő gondolatod, hogy biztosan végtelen pénzbe fog ez kerülni… Jó hír az, hogy nem. Mondjuk is, hogyan. A kényeztető, pihentető hétvége kulcsszava: a digitális detox  Digitális detox az, amikor a különféle tech-eszközeidet, laptoptól az okostelefonon át a tévéig és tabletig pihenőre küldöd azért,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!